Ezt az írást most utálni fogja, de ennyi év után legalább egyszer már el kell mondanom nyilvánosan: Jacek egy (csöndes) zseni.

Egy séfet sok minden jellemezhet, a tányérok amelyek kikerülnek a kezei alól, a csapat amit felépít, a stílus amit képvisel vagy amit kialakít magának, a sárm, a képernyő vagy egyéb média képesség, a sikerre vagy bukásra vitt éttermek száma…

Nos, Jacekről tudni kell, hogy közgazdász diplomával rendelkezik és viszonylag későn, külföldi kalandjai alatt állt neki megtanulni professzionálisan főzni, iskolába járni, beállni nagy konyhákon mesterek mellé és végigjárni a ranglétrát. Jacek nagyon jól főz, kitűnően ismeri a francia konyhai alapokat, a modern technológiákat, a világ alapanyagait és alaptételeit, tudja milyen egy csillagos konyha élete belülről, de az elmúlt 5-6 év alatt azt is megtudta mit jelent ez itthon, top 10-es konyhán vagy egy fagyos büfékocsiban a Gozsdu udvarban (kipróbáltunk sok mindent, hogy tudjuk mit nem akarunk)… Az elmúlt 5 szezon alatt végigcsináltunk közösen kb. 500 hosszú, gyakran 16-18 órás műszakot szabadnap nélkül vagy heti egy nap teljes alvással, majdnem mindig 50-60 fokos konyhában, jellemzően 5-800 fő napi vendégszámmal…

Jacek nem szereti a nyilvánosságot, nem szeret este műszak után kocsmázni menni a vendéglátósokkal (inkább siet haza a családjához), nem nyomul a gasztro megmondó arcoknál, nincs benne a klikkekben, ezért sok szempontból a magyar “gasztro forradalom” nem ismeri őt. Nem írják le róla, hogy a legjobb rántott valamit ő készíti és sietni kell menni kipróbálni, nem ájulnak el tőle hangzatosan nagy médiák vagy bloggerek. Nem megy be a tévébe bohóckodni és a show részévé válni.

Nyilván nincs egyedül ezzel a teljesítménnyel az országban, de egészen biztos vagyok benne, hogy nincs olyan sok séf aki le tudja tenni az asztalra amit ő letesz, minőségben, kreatívitásban, filozófiában, technológiában és végül mennyiségben.

Pedig Jacek Luzsa megérdemli a figyelmet. Mondhatnám, hogy a mi kis szerény vendéglőink (bisztróink) a szerény, mondhatni nem létező belsőépítészettel és pocsék lokációval a középkategóriához tartoznak, de azt gondolom, hogy árazásban mindenképpen, minőségben pedig semmiképp. Elég csak a pénteki halnap ételeit megnézni, kiváló és drága alapanyagok, naturális ételkészítés modern technológiákkal (megőrizni minél jobban az alapanyagok eredeti ízét és állagát), erőlködés nélkül mentesen főzni sokmindent (liszt, cukor és tejtermék nélkül). 

Emlékeztek, hogyan is kerültünk először a figyelem központjába 5-6 éve? Jacek pontyot sütött, bőrén, kívül ropogós volt, belül szaftos. Megírták rólunk (a kis gerilla büfénkről), hogy úgy sütik a halat mint a nagyok… Tehát egy ponty is lehet kiváló étel és egy drága tengeri hal is lehet elpocsékolt alapanyag, itt jön a tudás, az alázat, a technológia….tudtok hazánkban 10 éttermet ahol nem sütik szárazra a halat? (most hagyjuk a csillagosokat, az egy külön világ, más forrásokkal, preferenciákkal és tudáshalmazzal)….szóval 10 étterem ahol tudnak halat sütni, lehet kezdeni a felsorolást!

És ez csak a hal.

Jacek akkor is elképesztően főzött amikor csak két villanyrezsó állt rendelkezésre, ma már minden fontos modern technológiát használunk annak érdekében, hogy a filozófiánkat a gyakorlatban is teljesíteni tudjuk (a mai modern ételkészítés teljesen más mint 10-20 évvel ezelőtt volt, még akkor is ha mi változatlanul nem használunk mikrót, ellenben vákumban vagy nyomás alatt főzünk, saját zsiradékban konfitálunk, stb.).   

Nagyon büszke vagyok az elmúlt sok együtt töltött évre, büszke vagyok arra amit ma a Malackrumpli Jacek Luzsa által képviselni tud. Büszke vagyok arra, hogy minden nehézségünk ellenére soha nem adta fel az ételkészítés iránti szenvedélyét és csodát teremt minden nap. 

(Mondtam már, hogy mi a kedvenc ételem? A sült cékla főzelék. Csak magában, minden nélkül…egyszerűen a kiváló alapanyag, naturális készítési filozófia, modern technológia….ezt tudja egy céklafőzelékből is kihozni)